ARIELA
A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKOZT!?!?
a mottómnak is ki lehetne kiáltani, hogy "minden embernek szuksége van célokra".
szerintem csak úgy tengeni-lengeni a nagyvilágban, semmi értelme. ha már egyszer megszulettunk, annak oka is van. cél nélkul az ember olyan, mintha nem is élne, csak úgy létezne. valamerre mindig fejlodnunk kell. nem nyugodhatunk bele a mindennapok szurkeségébe.
mielott még rám támadnátok azzal, hogy egy nyughatatlan adrenalinfuggo vagyok, elárulom, hogy én vagyok a világ leglustább embere, ha nem muszály fel sem kelek a székbol.
hogy akkor mire gondoltam ezzel?
hát egy kétcsaládos szulonek is lehetnek álmai, céljai. pl. ha a kissebbik gyerek is óvodás korba lép, elmegyek én is dolgozni, és pár év múlva a picike lakásunkat kicserélhessuk egy házra.
egy cél, amiért érdemes kuzdeni. persze rengeteg más példa is van az élet értelmére, mert az éltenek csak akkor van értelme, ha tartunk valahová. megyunk egy általunk kijelolt úton, zsebretéve félelmunket, meg a sok kételkedo véleményét, és mindennap megteszunk egy lépést érte. nem adjuk fel.
eddig minden olyan tokéletes, mint a mesében, aztán felébredunk és itt a valóság a nyakunkon.. vagyis jonnek az akadályok, a problémák és a legtobb ember ilyenkor feladja kuzdelmét, merthogy a sors úgyis másként akarja, akkor meg minek kapaszkodjak hiába.
hát ez is egy megoldás és senkinek sincs joga megitélni a másikat meddig kuzdjon, vagy egyáltalán hogyan élje az életét.
aztán jon a "sohanemadomfel emberek" két csoportja: az egyikkel tisztában vagytok ugye?
lássuk a rosszabbik fajtát:
az addig rendben van, ha kuzdunk minden eronkel a sikerunkért. mindent megteszunk érte, ami tolunk ki telik. félre tesszuk felesleges tevékenységeinket, hogy azzal toltsuk idonket, ami a célhoz vezet.
néha azért forduljunk vissza, nézzuk meg mit tettunk mellékvágányra, nehogy megélhetésunk lelje kárát álmunknak, vagy a korulottunk lévok igyák meg a levét. ha a nagy kuzdelemben eltiporjuk az akadályozó tényezoket, még ha emberek akkor is, egyszercsak azt vesszuk észre, hogy lassan a rokonainkat, barátainkat is ellokjuk magunktól és amikor végre nagy kuzdelem és áldozatok árán elérjuk célunkat, ott állunk egyedul az áhitott kapuban és nincs akivel megunnepeljuk sikerunk, aki velunk orulne, mert egyedul maradtunk.
ezért kell vigyázni a célunkhoz vezeto úton szerzett áldozatokkal, nehogy csak a fájdalom konnyei maradjanak mogottunk.